A Cyberpunk 2077 letérdelt? A nagy Cyberpunk kibeszélő!

Első nagyobb volumenű kritika, vagy véleménynyilvánítás a játékkal kapcsolatban, ami jó előre leszögezem nem befolyásolni akarja a kialakított képet, ez inkább egy személyes kritika, én hogyan éltem meg a játékot, és mik a tapasztalataim vele kapcsolatban.

Örülhetünk, hisz a CD Projekt RED a napokban elérhetővé tette az 1.1-es patcht, ami elkezdte nagyban feljavítani a játék azon részét, ami miatt eléggé rendesen zajlik a herce-hurca a lengyel fejlesztőcsapat körül, különösebben a konzolos tulajok örülhetnek, hisz a javítócsomaggal már elkezdett valamelyest működni a játék, na de azért akadnak vele még így is rendesen problémák. Én magam PC-n játszottam a játékkal, így ez nagyban befolyásolta a véleményem kialakítását, valószínűleg ha konzolon kezdtem volna a játékot, nem csak a konzol, de még a TV is repült volna az erkélyről. De vágjunk is bele.

Night City, 2077. A nagy multi cégek uralta világban próbál főhősünk, V nevet szerezni magának, az ő szavaival élve legendává válni, hogy egyesüljön a nagyokkal. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább kezdjük a kezdetek-kezdetén. A karakterkészítés igen részletesre sikerült, talán úgy is mondhatjuk, hogy TÚL részletesre, hisz azon felül, hogy megalkothatjuk a 21. század khm... legfigyelemreméltóbb kinézetét és akár a szivárvány minden színében tündökölhetünk, még odalent is lehetőségünk van magunkat kedvünk-kényünk szerint alakítani. Nos, külön kiemelném, hogy a fejlesztőrészleg nem tudom milyen szerek hatása alatt állhatott ennek megálmodása közben, de úgy őszintén szerintem ezt ne is boncolgassuk, hisz a későbbiekben kiderül, hogy ennek az égadta világon semmi hatása nem lesz a játékmenet tekintetében. Viszont említésre méltó, hogy itt tényleg csak a képzeletünk szabhat határt annak, hogy miként vágjunk neki utunknak. Kiemelném, hogy a férfi testbe bújtatott női V hang elég vicces tud lenni, körülbelül 5 percig hallgattam, hogy egy férfi, női hangon mondja hihetetlen nagy büszkeséggel, hogy "I'm V." 

Kész a karakterünk, indulhat a móka, belépünk Night City világába, de állj!

A kezdetek kezdetén 3, azaz három társadalmi hovatartozásunkat befolyásoló csoport közül válogathatunk, amik a Nomád, az Utcagyerek, és a Céges rétegben merülnek ki. Na ez az aminek, azon felül, hogy a játékban néhány külön beadott kérdezési, vagy válaszolási lehetőségen felül, ja meg az első körülbelül fél órán kívül nem sok értelme van, hisz mind a három út egy helyre fut ki, azaz hozzácsapódunk Jackie Welles-hez, hű társunkhoz, akivel vállvetve vetjük bele magunkat Night City azon szegmensébe, ahol nevet szerezhetünk magunknak, ez pedig a bűnözés.

Ahogy kitárul a világ előttünk valószínűleg, hogy a lélegzetünk eláll, persze ha van vas alatta, és itt nem a Jurassic Park-os furulya szólamra bemutatott PS4-es vagy Xbox One-os verzióra gondolok. A játék tényleg gyönyörű, minden egyes utca, épület a lehető legnagyobb részletességgel van kidolgozva, ez a város tényleg tükrözi a jövőt. Viszont van egy nagy problémája.

Lelketlen világ!

Mielőtt továbbmennénk, szeretném a játék egyik olyan részére felhívni a figyelmet, ami talán a bugok mellett a legrosszabb érzést váltották ki belőlem, ez pedig nem más, mint az NPC-k olyan szintű butasága, hogy az valami hihetetlen. A város tényleg gyönyörű, a játékos tér megvan töltve, mégis olyan érzésem van, mintha agyatlan zombik járkálnának az utcán, semmi reakció, nem reagálnak, ha például eléjük állok az úton, vagy a nagy mordállyal kényszerítem őket a kocsi ablakán keresztül valami minimális interakcióra, ha a járókelőkre fogok fegyvert csak letérdelnek, aztán hirtelen kiürül a tér, amiben vagyok, egyszóval ez a része tényleg borzasztóra sikerült. Talán ez annak köszönhető, hogy egy ilyen open-world játékélményre nem volt meg a kellő kapacitás a fejlesztők részéről, inkább más területekre fordították első sorban a figyelmet, ami nem baj, de így elég nagy hiányérzetet hagy az emberben.

Night City, ami elmesél egy történetet!

Talán jobban állt volna a Cyberpunk 2077-hez, ha megpróbálják egy csőrendszerben kialakítani a játék előrehaladását, nem feltétlen erőltetni az open-world részét, hisz a játék története kifejezetten jó, és szórakoztató, ha másért nem is ezért mindenféleképpen megéri belefeccölni az időt. Röviden és tömören a fő sztori annyi, hogy Jackie Welles barátunkkal megpróbálunk feljebb kúszni azon a bizonyos bűnözői ranglétrán, majd egy igazi nagy buli keretein belül beüt a krakk, jóbarátunk, hű társunk akció közben életét veszti, nekünk pedig szó szerint szembe kell néznünk a halállal! Szerencsénkre a nagy buliból el lopott szilánk miatt túléljük, viszont innen indul csak igazán a történet, nem mellesleg utat tör magának bennünk még egy személy, aki nem más, mint egy 50 éve halott rocksztár legenda, Johnny Silverhand.

 

A nárcisztikus, nagyképű rocksztár, Johnny Silverhand!

A játék legnagyobb, és egyben hihetetlenül bemarketingelt karaktere, aki köré építve lett a sztori, mindennek az alfája, Johnny Silverhand, aki egy nárcisztikus, bunkó, minden hájjal megkent, terrorista és további hasonló jelzővel ellátott személy. Keanu Reeves hihetetlenül jól hozza a karaktert, amit rá húztak, valószínűleg NAGYON is tudatos lépés volt a kiadó részéről a színészt bevonni, hisz hogy is fogalmazzak "lélegzetelállító", amit képesek voltak a pénztárcánkkal csinálni. Mégis úgy tűnik, Johnnynak sokkal, de sokkal több tere van az egész játékban, mint például V-nek, főhősünknek. Aggodalomra viszont semmi ok, az eleinte egymással rivalizáló, majd a végén (ha úgy akarjuk) két egymással megbékélő, majd viszonylag barátnak is mondható karakter tényleg a játék legnagyobb húzóereje, kifejezetten üdítő volt minden pillanat, ami kettejükről szólt.

Minden jó, ha jó a vége?

Ismét elérkeztünk egy kissé kellemetlen kritikához, ami a Cyberpunk 2077-et érinti, ez pedig nem más, hogy hiába a remek sztori elemek, a butácska és kissé kevésnek ható válaszolási lehetőség, a játék amilyen ütemben beindul, olyan gyors ütemben is ér véget, és ez kissé szomorúan hat. Itt gondolok arra, hogy amint elkezd a cselekmény iszonyú érdekes lenni és már húzna be magával, ha nem keresünk magunknak egyéb elfoglaltságot, gyorsan abban a bizonyos liftben találhatjuk magunkat. A játék mondhatni elég sok végigjátszási lehetőséget kínál, ha Johnnyval olyanra fordul a viszonyunk, a "Don't Fear The Reaper" befejezés még elég embert próbáló is tud lenni. Tehát a fő cselekmény része a sztorinak mondhatni igen rövidre sikeredett.

A fővonalon túl is van ám tennivaló!

És itt egy másik üdvöske a játékban, ami a mellékküldetések és a kisebb melók elvégzése, ami iszonyúan ki tudja tölteni a játékidőt. Itt aztán van minden, amit el tudunk képzelni, és ha hiszitek ha nem néhány mellékküldetés is nagyban befolyásolja a fő sztorit, SŐT még a végkimenetelét is a játéknak. Nem túlzok, ha azt mondom egy némelyikük még a fő küldetésnél is érdekesebb, vagy még jobban megismerteti velünk a világot. Persze itt is megtalálhatóak köztük a menj ide, menj oda, öld meg ezt, öld meg azt melók, viszont aki tényleg teljesen be akarja járni minden zegét-zugát a térképnek, annak érdemes tevékenykedni ezekben a körökben is.

Száguldás és harcra fel!

A játékban a járművek tényleg tükrözik a jövőt, van itt aztán lepukkant, de mégis egy jövőt mutató teherautó, minden részletében átalakított nomád jármű, ilyen-olyan csicsás sportkocsik, sőt személyes kedvencem a hat kerekű autó volt. A járműirányítás hagy azért némi kivetnivalót maga után, viszont egyáltalán nem mondható vészesnek, vannak nála sokkal rosszabb játékok-e téren. Ami igen meglepett, főleg a CD Projekt RED részéről, az pedig nem más, mint a harcrendszer, azon belül is a fegyveres harcok, ami sok, kifejezetten a gunplayre specializálódott játékot is képes megszégyeníteni, így egyértelmű, hogy e-téren ez viszi a prímet. Apropó, itt aztán nem csak fegyverrel lehet kifejezni magunkat, hanem ököllel, katanával, a karunkra szerelt kiberver implantokkal, ami lehet penge, vagy rakétavető is, sőt felcsaphatunk hackernek is, ha úgy tartja kedvünk. Na mármost bármit ki lehet hozni a karakterből, de megmondom őszintén az utcai bunyós és a katanás cyberninja nem igazán nyerte el a tetszésem, ez pedig az FPS nézetnek köszönhető, hisz elég furcsán és kellemetlenül veszi ki magát olyan, "csak csapkodok a vakvilágba" érzése van. Nem azt mondom, hogy rossz, de mégis számomra elég butácska ez a fajta specializálódás a játékban, viszont a hackelés kifejezetten tetszett. 

 

Sokak számára furcsa lehet, de a hackelés elég jó a játékban, nagyban megkönnyíti az összecsapásokat, viszont ez is két ágat különböztet meg. Van a gyorshekk, ami az ellenfélbe, vagy ellenfelekbe tesz kárt, kifejezett favoritom a "Fertőzés" volt, amíg én a háttérbe megbújva campelgettem, szerencsétlen ellenfelek egymásnak adták át a hacket. És van a betörésprotokoll, ami azon felül, hogy értékes craft összetevőket ad, erősíti is egy-egy gyorshekk hatását.

Craftoljunk valami szépet, öltözködjünk elegánsan, és fejlődjünk!

A craft rendszere a játéknak nem rossz, különböző területekre specializálódva tudunk számunkra értékes úgymond "komponenseket" gyűjtögetni, viszont ez is kimerül az összes klisés elnevezésben, ami gyakori, nem gyakori, epikus, legendás, névre hallgatnak. De itt tényleg aztán bármit lehet alkotni, amit elképzelünk, a fegyvertől kezdve, a katanákon át a gyorshekkekig van itt minden, ez a része a játéknak nagyban be is tudja boostolni a karakterünket, tehát a craft mániásoknak valószínűleg nagyban megkönnyíti a játék előrehaladását. A különböző implatok felszerelésére itt most nem térnék ki, van abból is rengeteg fajta, amit a különböző techsebészeknél találunk meg. A fejlődési rendszer két legfőbb meghatározója a Szint és az Utcai hírnév, utóbbival akár még jobbnál-jobb implantokat is be tudunk helyezni magunknak. Előbbivel Szintlépés pontokat gyűjthetünk, ami a főbb skill ágazatokat növelik, míg kapunk melléjük Képességpontokat, amik a fő skilleken belül elkölthetőek. Itt megjegyezném, hogy érdemes több fele gondolkodni, hogy egy-egy karakterből ki tudjuk hozni a maximumot. Viszont ez sem hibátlan, vannak elég aránytalan, sőt szinte számunkra teljesen haszontalan skill lehetőségek. Ami pedig a játék számomra egyik legnagyobb mélypontja, az nem más, mint a különböző ruhadarabok viselése, amik azon felül, hogy nem tudom 2077-ben milyen divatdiktátorok formálták át a világot, olykor elég komolytalanná tudják tenni az egészet, ahogy megpillantjuk milyen hacukát húztunk hősünkre. Sőt, ezen a részen látszik leginkább, hogy összehajigálták az "armor" értékeket, mert van, hogy egy bőrkabát sokkal kevesebb védelmet ad, mint egy csili-vili lyukacsos szita póló, amivel ha több lenne az AI a játékban, még autogramot is kérnének a Kék Osztrigában való lehengerlő produkciónk miatt.

Mindent összevetve...

A Cyberpunk 2077 közel sem egy tökéletes játék, hemzseg a hibáktól, ami még akár nem is lenne annyira feltűnő, mert javítható és láttunk már rosszabb állapotba megjelent címeket is, de látszik, hogy a környezet sokkal kevesebb figyelmet kapott, mint például a sztori. A dialógusok viszonylag jók, a sztori felépítése kiváló, a V és Johnny Silverhand között lévő kémia működik, a főbb karakterek kidolgozottsága szerintem 10 pontot megér, mégis ami ezen kívül van látszik, hogy csak van, nem pedig hozzáadják azt a pluszt a játékhoz, ami előnyére válik, de sajnos ezek a hibák sokkal inkább a hátrányát szolgálják. Pontokat osztogatni nem feltétlenül szükséges, hisz valószínűleg pár éven belül olyan kult játék lesz, mint a The Witcher 3, de addig van még mit javítani.

Cyberpunk 2077, és ami mögötte van!

Nos, a Cyberpunk 2077 játék kapcsán kirobbant botrány egy hihetetlenül felfújt lufinak számít 2020-ban. A CD Projekt Red, már a második csoportos pert tudhatja magáénak, ami azért elég durva. Elöljáróban annyit, hogy sem védeni, sem pedig vádolni nem akarom a játékot, hisz egy elég szórakoztató alkotásnak mondanám a saját nemében. Na, de kezdjük is az elején. A Cyberpunk 2077 a CD Projekt RED lengyel fejlesztőcsapat munkája, aminek beharangozóját már a 2013-as E3-on láthattuk, viszont kiszivárgott információk alapján a játék tényleges fejlesztése csak 2016-ban kezdődött el, ami azért körülbelül 3 év kiesést jelentett a fejlesztőcsapatnak.

Ha osztunk, szorzunk, számolunk, akkor kijelenthetjük, hogy a fejlesztésre való idő körülbelül 3,5-4 év körülire tehető, de akkor is hol csúszott el az egész?

Jogos a kérdés, és talán a legjobban saját magunknak tehetjük fel a kérdést egy-egy játék kapcsán, hogy miért van az, hogy a mai játékokat a megjelenés pillanatában olyan szinten le tudják húzni a béka se..e alá, hogy az valami hihetetlen. Jómagam körülbelül 15 éve játszom videójátékokkal és az égadta egy világon eszembe sem jutott, hogy mindennek lehordjam egy fejlesztőcég munkáját, pedig elhihetitek, hogy a kétezres években a Cyberpunk 2077-nél bőven akadtak sokkal, de sokkal rosszabb minőségű játékok, viszont korántsem vett el a játékos élményből. Sőt, kifejezetten jó érzés volt velük játszani.

A hiba elsősorban a mára már agyonra hype-olt, dícsért és mindenféle trükkök, technikák által félrehúzott marketing mögött bújik meg, hiszen a mai játékos társadalmat csak a legcsicsásabb, legjobban futó, legjobban nyílt világú, legjobban RPG és legjobban körülbelül 600 milliárd óra végigjátszási idővel rendelkező játékokkal lehet megvenni. És itt leszögezném, ez csak a marketing.

A fejlesztő csapat meg kapkodja a fejét jobbra-balra, hogy most mivan? 

Talán a legnagyobb talány ebben az egésze az, hogy miért pont most kell megskalpolni egy stúdiót, holott lett volna már lehetőség rá régebben is. 

A CD Projekt Red, mondhatni, hogy a The Witcher 3-al sem indult el valami zökkenőmentesen, viszont akkor nem lett ennyire nagy piedesztálra emelve a sok játékbeli hiányosság, mégis mára az egyik legjobb RPG-nek számít valaha.

A fejlesztő részleg és maga a marketing részleg két teljesen különböző dolog. Az a baj, hogy persze, valahogy el kell adni a játékot, valahogy hatalmas hypeot kell generálni, de itt nézzünk magunkba játékosok, hogy már réges-rég megtanulhattuk volna, hogy NEM SZABAD felülni a hype vonatra. Elindítunk egy láncreakciót, és mindenki a saját képére kezdi el formálni a játékot, ami neki a LEGTÖKÉLETESEBB élményt fogja nyújtani. 

Mondok egy példát:

2012-ben a Ubisoft bejelentette a Watch Dogs játékot. Ugye akkor sokan bedőltünk annak, hogy ez a játék olyan szinten kenterbe veri majd nem csak a GTA 5-öt, de még legalább a 6-ot is, hogy hihetetlen.

Elindult a Hype vonat, győzött a marketing, a számok pedig bebizonyították, hogy a Watch Dogs koránt sem sikerült olyan jól, mint amire mindenki számított. Ezen a ponton én körülbelül 3 évig rá sem néztem a játékra, elkönyveltem magamban, hogy biztos nagyon rossz. Aztán 2018 tájékán mégis a kezeim közé került, semmilyen hype és semmilyen magaslatokig nem volt már felemelve a játék, s láss csodát a játék tetszett. Lehet, hogy grafikailag, sőt történetileg sem volt egy kiemelkedő alkotás, mégis ki tudott kapcsolni, annak tudatában, hogy nem feszültem rá arra, hogy márpediglen ez akkor is minden szempontból a legeslegjobb játéknak kell legyen. Puszta pszichológia az egész.

Ki a hibás?

Elsősorban mi, játékosok, akik annak tudatában, hogy a mai világban a reklám mindenek felett áll még most is bedőlünk annak az olcsó trükknek, amit a marketing részleg el akar hitetni velünk. Másodsorban pedig a játék kiadója, aki a dollárjelet látja az alkotás mellett,  nem pedig azt, hogy a játékosok hogyan fogadják azt. 

Végszóként szeretném azt mondani, hogy ami most a CD Projekt RED körül zajlik egy komédiába is megállná a helyét, a fejlesztőcsapat szív, a játékosok elégedetlenek, az eladások viszont már réges-rég visszahoztak minden költséget.

Most pedig a játékról röviden, NEM TESZT!

Hát... elég nehéz a játékról beszélni, anélkül, hogy ne lenne elfogulatlan az ember. A kezdetek kezdetén, szeretném elmondani, hogy én semmilyen formában nem ültem fel a hype vonatra, ezek a dolgok már rég hidegen hagynak. Tehát nem úgy ültem le a játék elé, hogy na most akkor ez lesz a nagybetűs JÁTÉK, ettől lefordulok a székről, és legalább hónapokig magamra zárva a bejárati ajtót eggyé válok Night Cityvel.

A Cyberpunk 2077 történetéről annyit, hogy nehezen indul be és hirtelen ér véget. Talán ez a legjobb definíció rá. Történetünk főhőse V, aki egy munkája során elsűlt balesetnek köszönhetően osztozni kényszerül tudatán a régi kor rocksztár terroristájával, Johnny Silverhandel.

-A játék jó? 

-Jó!

-Vannak hiányosságok?

-Vannak!

-Szórakoztató a játék?

-Igen!

És itt vége is a történetnek. A játék bugos, a játék nincs kész, viszont szerintem egy nagyszerű élményt nyújt minden játékos számára.